Ügyfélszolgálat

Információs vonal: (06-1)413-7454
E-mail cím: info@pszichologuskepzo.hu

Mentálhigiénés konzulens képzés
A szakirány részletes leírása, a tanfolyam időtartama, tandíja

A képzés ideje

A tanfolyam időtartama
1 félév

A tanfolyam óraszáma
Elméleti előadások 38 óra
Önálló felkészülési órák 78 óra
Gyakorlati órák 78 óra
Összesen 194 óra

A képzés meghatározása és célja

Azt mondják, hogy a mentálhigiéné a boldogságcsinálás tudománya. Csikszentmihályi Mihály flow érzésről és a boldogságról szóló művei igazi unikumnak számítanak a mentálhigiéné szakterületén tevékenykedőknek.

Csíkszentmihályi felismerte, mi pedig boldog követői vagyunk szellemiségének, melyet iskolánk filozófiája tükröz, mikor azt kívánjuk, hogy minden ember a lehetőségeihez mérten úgy boldoguljon az életben, amely a leginkább kiaknázza képességeit és kompetenciáit és ne az legyen a fontos, hogy mi az, amiben sérülése, hibája van, hanem mi az, ami jobbá és boldogabbá teheti.

Ne azon rágódjunk, hogy baj van és probléma (az önmegvalósító embert arról lehet többek közt felismerni, hogy nem a problémán rágódik, hanem annak megoldásán fáradozik)!

Célunk, hogy olyan segítő szakembereket képezzünk, akiknek mélylélektani tudásuk és mentálhigiénés ismereteik olyan szinten vannak a képzés sikeres elvégzése után, hogy aktív segítőivé válhassanak olyan embereknek, akik már nem képesek önállóan megoldani életük problémáit és betegségüket, sérülésüket felismerve képesek legyenek szakemberhez ajánlani őket, valamint a mindennapi segítségnyújtásban is képesek legyenek jeleskedni.

Nagyon fontos, hogy szociálisan, vagy egészségileg a perifériára szorult, vagy annak a határán álló embertársaink problémáját képesek legyenek felismerni (függőségek, mélyszegénység, stb.) és tudásuk révén nem elítélni, hanem segíteni az ilyen problémával küzdők és családtagjaik életét!

Olyan szakembereket kívánunk képezni, akik a legkülönfélébb munkahelyeken (például gyógypedagógiai szakszolgálatoknál, nevelési tanácsadókban, családsegítő központokban, idősek otthonában, alapítványoknál, egyesületeknél, üzemekben, ergonómiai laboratóriumokban, szakorvosi rendelőkben), pszichológusok, pedagógusok, mentálhigiénés mesterek, stb. mellett alkalmazzák a tanultakat.

"A testvérem drogos volt. Meglopta a családunkat, Pusztította önmagát. Lefogyott és nem kívánta, hogy segítsünk neki. Mindenkivel rossz volt a viszonya. Azért jöttem ebbe az iskolába, hogy megtanuljam, mit tehet ilyenkor a család. Ha ő már fel is adta, de én nem. Itt a suliban olyan neves előadóktól is hallgattam előadást, mint Dr. Zacher Gábor. Szenzációs volt. Úgy döntöttem, hogy megcsinálom itt az pszichológiai asszisztensit is, mert az még mélyítette a szakma iránti elhivatottságomat. Zacher doktor úr előadása után olyan lelkesen beszéltem testvéremnek róla, hogy rábeszéltem,jöjjön és hallgassa meg ő is. Ez már két éve volt. A testvérem fél év múlva rászánta magát és rehabilitációs intézetbe költözött be. Úgy érzem sokban járultam hozzá, hogy ezt meglépje. Elhatároztam, hogy jelentkezem egészségügyi főiskolára és még tovább fejlesztem az itt elsajátított tudást. Jelenleg drogprevenciós munkában segédkezem, mint aktivista. Köszönöm, minden tanáromnak és külön Rakovszky Lujzának, akik itt tanítottak, hogy segítettek!"

Név nélkül, volt hallgatónk, 2010.

"57 éves vagyok. A férjem skizofrén. 5 éve diagnosztizálták a betegségét. Majdnem 40 éve vagyunk házasok, de megőrültem a magatartásától, kirohanásaitól. Sokat szenvedtem tőle. Kórházban is kezelték többször, de azt mondják, nem olyan súlyos az állapota, hogy intézetbe kerüljön. Ráadásul sok pszichiátriai intézményt is megszüntettek és hely sincs. Úgy döntöttem kétségbeesésemben, hogy megtanulom őt. Még csak 2 hónapja járok ide az iskolába, de már most végtelenül nyugodttá váltam. Higgadtan viselem kirohanásait, már nem idegeskedek. Elkezdem őt felülről kezelni. Nagyon jó érzés. Nagyon sokat konzultált velem Bujdosó Éva tanárnő (tanulmányi igazgató), hogy a problémákat megbeszéljük. Így tudok segíteni a férjemnek, mert ő is szenved. Ha csak annyit érek el, hogy nyugodttá váltam, mert értem, hogy egy ilyen beteg hogyan működik, már akkor a világ legboldogabb embere leszek."

Szné T. Ilona, volt hallgatónk, 2012.

A képzés célcsoportja

Szociális, mentálhigiénés, stb. területen működők továbbképzése, valamint mindenki, aki segítő szándékkal szeretne informatív tudáshoz jutni ezen a szakterületen.

Vissza az oldal tetejére

© 2007-2012 Best-Work Oktató és Szolgáltató Kft.
Minden jog fenntartva.

Scarab Design