A képzés meghatározása
A vállalkozásszervező képzés célja, hogy a hallgatókat felkészítse a vállalkozói pályára, meglévő vállalkozásokhoz történő csatlakozásra, vagy új vállalkozások alapítására. Ennek érdekében elsajátíthatják a vállalkozás alapításához és eredményes működtetéséhez szükséges legfontosabb ismeretek és készségeket, és segítséget kapnak az üzleti gondolatok megvalósításához.
A képzés célja
- A hallgató önállóan megtervezi- és kivitelezi az adott vállalkozás folyamattervét.
- Felvállalja az adott témakörben működő cég menedzselését.
A képzés célcsoportja
- A pszichológiai- és pszichiátriai rendelőt üzemeltető vezetők.
- Akik a pszichológia, a tanácsadás, a lelki segélyszolgálat és a fejlesztő-pedagógia területén – vagy akár pedagógiai magánpraxisban – működnek.
- Magánóvodai vezetők, szociális segítőszolgálati vezetők.
- Akik kis- vagy középvállalkozói-, illetve non-profit formában tartanak fenn szolgálatot és praxist, vagy ezen a területen kívánnak a későbbiek folyamán közreműködni.
- Akik szeretnének vállalkozásba kezdeni, de eddig féltek tőle, mert nem szeretnének elrontani valamit, és ezzel eleve kudarcra ítélni a vállalkozást.
A tanfolyam időtartama
A képzés ideje: 1 félév
Kontaktórák száma: 220 óra
Gyakorlati idő: 84 óra
Aktuális tanfolyamaink indulásáról a Aktuális tanfolyamok oldalon tájékozódhat.
A képzés díja
Szakirányként: 49.000.- Ft
Elvégezhető a Pszichológiai asszisztens képzés mellett, illetve után.
Önálló képzésként: 98.000.- Ft
Vizsgadíj: 14.000.- Ft
Mind a képzésre, mind a vizsgadíjra részletfizetés is igényelhető, erről a Feltételek, tudnivalók menüpont alatt találhat információt.











