A cunami lehetséges lélektani hatásai az egyénre és a társadalomra

2011. március 11.
Spiller Mariann PhS., Best-Work

Cunami, azaz "cu" (part), "nami" (hullám), vagyis parti hullám. A Richter-skála szerinti 8,9-es erősségű földrengés hatására hatalmas, helyenként akár 10 méter magas, több száz km/h sebességgel közelítő hullámok, azaz a cunami pusztít jelenleg is Japán északkeleti partvidékén.

Ez a valaha mért legnagyobb földrengés, amelyet a szigetországban mértek. A cunami-riasztás a Csendes-óceán teljes partvidékére kiterjed. A keletkezett szökőár az oroszországi Szahalin-szigetek partjait az északi Mariana-szigeteket is fenyegeti, de még Ausztráliára is kiterjed. Az anyagi kár egyenlőre felbecsülhetetlen, megközelítőleg 27 fő áldozatot követelt eddig hivatalosan, amely valószínűleg megsokszorozódik a későbbiek folyamán.

Azonban mit okoz ez az emberekben, akik elszenvedték a károkat, akiknek családtagja lett a hullámok martaléka, akik épp hogy megúszták, és élő tanúi voltak a katasztrófának? Hogyan élik meg azok az emberek, akik a híradó műsorából nézték végig a csapást, mely országukat és honfitársaikat érte?

A pszichológia tudománya foglalkozik az extrém stressz fogalmával, a generalizált szorongással, a sokk és pánik témakörével, valamint az akut és a poszttraumás stressz szindrómával. Egy ilyen hatalmas katasztrófa kihatással van a politikai és a gazdasági életre is az egész világon, de vajon milyen hatással van azokra az emberekre személyesen és társadalmilag, akik elszenvednek ilyen, vagy ehhez hasonló katasztrófákat? Nézzük meg a hatásokat a pszichológus szemüvegén keresztül.

Mikor mész az autópályán, hátsó ülésen a gyermekeddel, balra a tenger, jobbra a szántóföldek, és egyszer csak arra leszel figyelmes, hogy a távolból egy hatalmas, szürke füstszerű képződmény közeleg a tenger felől. Bekapcsolod a rádiót automatikusan és a szpíker azt üvölti minden csatornán, hogy, aki az M valahányas autópályán halad, meneküljön, mert el fogja sodorni az ár. A lélektani helyzetet megfigyelve, mi zajlik ilyenkor le az emberi testben és lélekben? A félelem elborítja a mellkast, és legalább olyan hatalmas erővel borítja be a gyomrot egész a torokig, mint a cunami hullámai. A vérerek kitágulnak, a pulzus az egekben, a szívdobogást elnyomja a levegővétel fuldokló hangja. Stressz. A hullámok mindent elsöprő erővel közelítenek, a kormányt elrántja a vezető, be a szántóföldre, ám a városi kisautó elakad az ugaron, és a hullámok jönnek. Az utolsó percben a vezető még hátranéz az alvó csecsemőre, élete lapjai leperegnek, remegő kézzel próbál a biztonsági öv szorításán lazítani, hogy gyermeke kezét még utoljára elérje... a végső kétségbeesés utolsó sikolyával ébreszti fel a gyermeket, hogy az utolsó másodpercben még tekintetük összetalálkozzon, és vége... a hullámsír magával ragadja áldozatait.

A tévében minden csatorna igyekszik helikopterekről felvételeket készíteni. A megdermedt emberek a médiumok bűvköréből kilépni nem tudnak, a munka leáll az országban, mindenki a történteket nézi, TV-ből és kivetítő vásznon, helyben és a világon mindenütt. Vetítik a Hi-Fi boltok kirakataiban, a kávézókban, sportcsarnokok óriás kivetítőjén, köztereken és otthonokban. Élő, egyenes adásban nézheti végig mindenki, hogyan pusztul el országuk egy része, honfitársaik és köztük akár családtagjaik. Az adrenalin mennyisége az érintettekben akkora mennyiségű, hogy több kórház éves gyógyszerigényét kiszolgálná, ha összeszámolnánk. Az ország lakosainak szíve egyszerre dobban, mindenki elméje és szíve azon zakatol, hogyan lehetne segíteni, a pulzus szalad. Többen rosszul lesznek, és a föld reng, pánikot és sokkot okozva az érintett területek környékén is. Mindenki retteg. A megmagyarázhatatlan félelem elborítja az idegrendszert, megbéklyózza a végtagokat, zsibbadást okozva eddig fel nem fedezett testrészeken. A hitetlenség érzése, hogy ez megtörténhetett, a félelem letaglózza a társadalom jelentős részét. Nagyjából ezek az első reakciók.

Aki látta a felvételeket, ahogy a víz az óceánjáró hajót több kilométerre besodorta a szántóföldre, az elsodort város látványa, a törmelékek... aki az enyészet kézzelfogható poklát megpillantotta (köztük a szerző is), az soha többet el nem feledi a sokkoló képeket. Az érintettek később felriadnak álmukból, vagy indok nélküli pánikrohamot kapnak és a poszttraumás stressz szindróma eluralkodik az érintett társadalom jelentős részén. Elegendő egy be nem azonosított moraj, egy hang, vagy egy bevillanó kép, hogy a megmagyarázhatatlan lelki blokk, a félelem és a pánik tünetei elborítsák a szindróma áldozatait: végtagzsibbadás, izzadás, remegés, heves szívverés, palpitáció...

A pszichológusok szerepe soha nem látott jelentőséget kap az ilyen időszakokban. Egyéni és csoportos terápiák segítségével szükséges feldolgoztatni a traumát, amelynek hosszú távú hatásai vetekedhetnek egy elszenvedett háború áldozatainak és érintettjeinek társadalmi traumatizációjával. Elképzelhetetlen hatást gyakorol egy ilyen, a természet által az adott országra mért csapás még az elkövetkező években is, főként a halálos áldozatok számának és a gazdasági károk mértékének függvényében. Azonban ilyen esetekben a társadalmi összefogás és az állami felső vezetés megfelelő szervezettsége és segítsége rendkívül komoly támogatást nyújthat a károk enyhítésében, mert azok elfeledését semmivel sem lehet elérni.

Az egyetlen, amire pozitívan lehet visszagondolni azok a segítő kezek, az a megértés és empátia, amivel ilyenkor segíteni lehet az áldozatok hozzátartozóin és a traumát átélt embereken.

Cikkek

Megjelent cikkeink teljes listáját megtalálja a Cikkek oldalon.

Hozzászólások

A cikkekkel kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat az alábbi e-mail címre várjuk.
info@pszichologuskepzo.hu